Olyan messze vagy tőlem,
hogy kifelé fordított tenyérrel
simítlak minden megálmodott reggel.
Bársony-érintéstől kérges tenyér
ökölbe bújva szégyenül.
Nem én vagyok, soha nem voltam...
rejtőzök kiszáradt bokorban,
és nem Te vagy, csak a szél.
Ma nem vártalak.
Ültem a parton szétesve, és
mint a kavicsokat dobáltam
a vízbe apránként önmagam.
A kő azonnal elmerül,
jó lenne tudni az ember
előtte hányszor csobban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése