Egyedül

"Az a magány: aludni térni
egyszál - pucéran olyan ágyba,
melyben néhány nappal előbb még
szeretőd válla volt a párna;
mint alma - álom, rádvirult a
lánymell, kezedbe kerekedvén,
s most gömgölyű homályt szorongatsz
az éj didergő, vézna testén.

Elküldtelek - s én érzek úgy, mint
akinek az útját kiadták,
ujjaim teli kosarából
elgurultak az aranyalmák,
füled kelyhébe összegyűjtve
elvitted felforrt suttogásom,
formád nyomának mélyedése
hűsen ásít a szalmazsákon.

Voltál test - méretű valóság -
hiányod mindenségnyi semmi,
köröttem bizsereg a csönd már,
mellemet kiáltás repeszti,
kiáltozom, de visszalengő
illatod éri felszakadt szám,
s csitulok, mint aki magában
dúdol, ha kopognak az ajtón.

Ne fordulj meg, nem lenne úgysem
megoldás már a visszatérted,
csak úgy maradok meg neked, ha
nem hallod, hogy kiáltok érted,
máskor bennem csodát csodáló
szemed kihűlne most, ha látna,
megfosztva gőgöm mákonyától
visszatérésed megalázna."