Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Szemébe néztem és elnevettem magam. Mindez már nem lehet komoly többé! - gondoltam. Bizonyos idő elteltével nem lehet emberek között semmit "rendbe hozni" e reménytelen igazságot megértettem, abban a pillanatban, amikor ott ültünk a kőpadon. Az ember él, s toldozgatja, javítja, építi, majd néha elrontja az életét; de idő multával észreveszi, hogy az egész, úgy, ahogy hibából és véletlenségből összeállott, másíthatatlan. Lajos itt már nem tehet semmit. Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy "mindent" rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni kell szándékán; az idő már "rendbe hozott" mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.