A rád zuhant idő alatt
agyamban elsüllyedtél.
A sejtjeimbe zártalak,
világom része lettél.
Van úgy, hogy rád se gondolok,
de nem feledlek mégse,
s váratlanul felszínre dob
bensőm hullámverése.
S akár a kés, a gyötrelem
a rostjaimba mélyed,
hogy nemcsak bennem – kívülem
külön formádat éled.
A kútnál egyszer néztelek,
ívvé hajolt a hátad,
s éreztem, most is ellenem
emelsz magadban gátat.
Míg magát minden pillanat
a homlokodba ássa,
te máris készíted magad
az újabb változásra.
S hogy ott álltunk az elhagyott
paradicsomban társak,
szerettem volna szólni, hogy
nincs hozzád joga másnak.
De hallgattam. Vad kényszerek
szétágazó húzása tép.
Rossz nélküled. De meglehet,
ha volnál, nem volnál elég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése