Mit érzek? Mennyit? Mekkorát?
Nem számolom
de érzem rajtad az illatát
a bőrödön csillogó igazat
a megvallhatatlan kínokat
az idő mérgét, ahogy dolgozik
a hiányodat, mert nem vagy itt.
Valahányszor engem elfelejtesz
puha tenyér vagy: magadból kiejtesz
zuhanok csak és eltűnök
az ágy mögött, a fű között
mint elgurult üveggolyó
ha megtalálsz is, meghalni jó.
Te vagy akitől megtudom:
a csodára nekem is lehet jogom
köszönlek, várlak
ez mind Te vagy; anya és angyal
csak el ne hagyj, mert akkor
magamba miattad tépek
és jönnek a szomorú képek
mert képes vagyok ölni és halni
a világba végül belemarni
dühöm és bosszúm szörnyű jelét,
hogy szerettelek
és nem volt elég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése