Ébredj tudatára (r.)

Tudjátok egy jó ember sohasem annyira jó, mint akkor, amikor nem tudja, hogy jót cselekszik. Sohasem vagy annyira jó, mint akkor, amikor nem eszmélsz rá, hogy jó vagy. Egy szent addig szent, amíg nem tud róla.

Az élet egy bankett. És a tragédia az, hogy a legtöbb ember éhen hal.
Lásd másként a dolgokat és fogadd el a jó hírt. Ébredj fel! Lásd másként a dolgokat. Vegyél fel új gondolkodásmódot.
Mondom neked, hogy az első dolog, amit meg kell tenned, az, hogy felébredsz, szembenézel a ténnyel, hogy te sem örülsz annak, ha felkeltenek. Sokkal inkább szereted az összes olyan dolgot, melyekről a hipnózis miatt azt hiszed, hogy oly drága számodra, oly fontos számodra, oly fontos az életed és fennmaradásod miatt.
Másodszor értsd meg, hogy talán rosszak az ideáid és éppen ezek befolyásolják az életedet, ezek okozzák benned a felfordulást, ezek tartanak álomban. Idák a szerelemről, ideák a szabadságról, ideák a boldogságról és így tovább. És nem könnyű figyelni valakire, aki kihívást intéz eme, számodra olya drága ideáid ellen.

Abból, amit eddig drágának tartottál, mennyit vagy hajlandó összetöretni anélkül, hogy megfutamodnál? Mennyire vagy kész, hogy valami szokatlan dologra gondolj?
Az első reakció a félelem reakciója. Nem arról van szó, hogy félünk az ismeretlentől. Nem félhetsz attól, amit nem ismersz. Senki sem fél az ismeretlentől. Ami valóban aggaszt, az az ismert elvesztése. Ettől félsz.

Nem merek megállni gondolkodni, mert ha megtenném, nem tudnám, hogy induljak el megint.

Ha bármit túl erősen akarsz, nagy bajban vagy.
Reménykedni akarsz valamiben, ami jobb, mint amit éppen bírsz, ugye? Különben nem reménykednél. Akkor meg elfelejted, hogy az máris a tiéd, csak éppen nem tudsz róla. Miért nem összpontosítasz a most-ra, ahelyett hogy az eljövendő jobb időkben reménykedsz? Miért nem érted meg a most-ot, ahelyett hogy elfeledkezel róla és a jövőben reménykedsz?

Amikor padlóra kerülnek az illúzióid, a realitással vagy végre kapcsolatban, és higgy nekem, soha többé, de soha többé nem leszel újra magányos. A magányt nem gyógyítja az emberi társaság. A magányt a realitással való kontaktus gyógyítja. Lépj kapcsolatba a realitással, válj meg az illúzióktól. Csak akkor tudhatod meg, mi az egyedüllét, amikor már nincsenek kötődéseid, amikor nincs már függőséged. De ehhez az első lépés az, hogy kívánatosnak lásd.
Gondolj a magányosságra, amely a tiéd. Elveheti-e azt valaha emberi társaság? Csupán a figyelem elterelésére szolgál. Üresség van belül ugye? És amikor az üresség a felszínre tör, mit szoktál tenni? Elfutsz, bekapcsolod a tévét, könyvet olvasol, mások társaságát keresed, szórakozás után nézel, igyekszel elterelni a figyelmed.

Egy fiatalember jön és panaszkodik, hogy a barátnője csalódást okozott. Miről is panaszkodsz? Jobbat vártál? Számíts a legrosszabbra; önző emberekkel van dolgod. Te vagy az idióta, te magasztaltad fel őt, vagy nem? Te gondoltad azt, hogy egy hercegnő, te gondoltad, hogy kedvesek az emberek. Nem azok. Nem kedvesek. Olyan rosszak, mint te vagy. Rosszak, érted? És mit gondolsz, mire törekednek majd? Tulajdon érdekeikre, akárcsak te. Nincs különbség. El tudod képzelni, mennyire felszabadít, hogy soha többé nem fogod illúziódat veszteni, soha többé nem fogsz kiábrándulni? Soha többé nem érzed úgy, hogy becsaptak. Nem érzed, hogy visszautasítottak. Fel akarsz ébredni? Boldogságot akarsz? Szabadságot akarsz? Itt van: válj meg a téves ideáloktól. Nézz át az embereken. Ha átnézel önmagadon, mindenkin át fogsz nézni. Akkor szeretni fogod őket. Máskülönben egész idő alatt viaskodni fogsz a téves képpel, melyet te alkottál róluk, ama illúzióiddal, amelyek minduntalan beleütköznek a valóságban.

Annak, hogy most e pillanatban nem tapasztalod a zavartalan boldogságot, egyetlen oka van, ez pedig az, hogy a gondolkodásod azt figyeli, mit nem birtokolsz. Máskülönben átélnéd a boldogságot. Arra fókuszálsz, amivel nem rendelkezel. Pedig már most megvan mindened, ahhoz, hogy zavartalan boldogságban élj.

Hogy valaki segítségedre legyen, arra az egyetlen mód az, hogy kétségbe vonja az ideáidat. Ha készen állsz arra, hogy figyelj, s készen arra, hogy a többiek kétségbe vonják nézeteidet, akkor egyetlen dolgot tehetsz, de senki sem segíthet neked. Mi ez az összes között legfőbb dolog: Úgy nevezik: önmegfigyelés. Ebben senki sem segíthet. Senki sem adhat módszert. Senki sem adhat technikát. Mihelyt technikára találsz, abban a pillanatban megint programozott vagy. De az önmegfigyelés fontos. Azt jelenti, hogy nem vonatkoztatod önnön személyedre azt, ami veled történik. Azt jelenti, hogy úgy tekintesz a dolgokra, mintha semmilyen kapcsolatban sem állnál velük, függetlenül attól, hogy milyenek.
Szenvedsz a depressziódtól, aggodalmaidtól, s ennek oka az, hogy azonosulsz velük. Azt mondod: kudarc az életem. De ez tévedés. Nem kudarc alkotja. Mondhatod, ha pontos akarnál lenni: Éppen most kudarcot gyakorlok. Nem a kudarc alkot téged, nem abból állsz. Az csupán egy fura fajtája a gondolkodás trükkjeinek, egy fura fajta illúzió. Noha nem tudatosult benned, az a gondolat vezet, hogy benned a kudarc van, hogy te vagy a kudarc, hogy téged a saját örömöd, érzelmeid hullámzása alkot. Hamarosan elmúlik, sohasem tartós, állandóan változik. Felhők jönnek és mennek: közöttük néhány fekete, néhány fehér, néhány nagy, mások kicsik. Ha az analógiát követni akarjuk: te lennél az ég, mely megfigyeli a felhőket. Passzív, különálló megfigyelő vagy. Nem avatkozol bele a dolgok lefolyásába. Ne avatkozz bele semmibe! Láss! Figyelj meg!
Az emberekkel az a probléma, hogy minduntalan fixálják, kijavítják a dolgokat, melyeket pedig még csak nem is értenek. Soha nem ötlik eszükbe, hogy a dolgokat nem kell kijavítani. Valóban nem, a dolgokat meg kell érteni. Ha megértenéd a dolgokat, megváltoznának.

Jézus Krisztus szerint Isten sokkal boldogabb lenne, ha lélekben megváltoznátok, mintha liturgiáznátok. (Mt 9,13;12,7)

Aminek tudatában vagy, azt kontroll alatt tartod; aminek nem vagy tudatában, az kontroll alatt tart. Mindig rabszolgája vagy annak, aminek nem vagy tudatában. Aminek tudatában vagy, annak nincs hatalma feletted.
Négy lépés a bölcsességhez

Az első amire szükséged van, az az, hogy érintkezésbe kerülj negatív érzéseiddel amelyek létét nem is gyanítod. Rengeteg embernek vannak negatív érzései, melyekről még csak nem is tudnak. Rengeteg ember depressziós és még csak nem is tudnak róla. Csupán akkor értik meg, hogy mennyire depressziósok voltak, amikor megismerik, hogy mi az öröm.
A második lépés annak megértése, hogy az érzés benned van, nem a valóságban. Minden időnk és energiánk annak próbálgatásával telik, hogy külső körülményeken változtassunk, változtatni akarunk a feleségünkön, a férjünkön, a főnökünkön, a barátunkon és mindenki máson. Semmin se kell változtatnunk. Benned vannak a negatív érzések. Téged a világon senkinek sincs hatalma boldogtalanná tenni.
A harmadik lépés: sohase azonosulj ezzel az érzéssel. Ne mond: „depressziós vagyok”, ha azt akarod kifejezni, hogy a „dolog depressziós”. Ha azt akarod mondani, hogy jelen van a depresszió, az rendjén van, ha azt akarod mondani, hogy a komorság jelen van, rendjén való. De az nem, hogy „én komor vagyok”. Önmagadat az érzés alapján definiálod. Ez az illúziód, ez a hibád. A fájó érzések, a depresszió jelen vannak, hát hadd legyenek, hagyd magukra azokat. Elmúlnak majd. Minden elmúlik, minden. Ha nem vagy boldog, nem tudsz élni. Szabad vagy, elfogadnak-e vagy visszautasítanak, többé nem érdekel, egyre megy, mindegy. Miért akarsz bárkihez is tartozni?
Negyedik lépés: hogyan változtass magadon? Képzeld el, amint egy beteg felkeresi az orvost és előadja a panaszát. Az orvos így szól: „Rendben van, megértettem a tüneteit. Tudja mit teszek? Gyógyszert írok az ön szomszédja számára.” Mire a beteg: „Köszönöm doktor úr, máris sokkal jobban érzem magam.” Hát nem abszurd? De mindnyájan ezt tesszük. Aki szunnyad, mindig azt hiszi, hogy jobban érzi majd magát, ha a rajta kívül álló emberek közül valaki megváltozik. Mindig azt akarjuk, hogy valaki más megváltozzon, s ezáltal jól érezhessük magunkat. Te vagy akinek változnia kell, akinek gyógyszerre van szüksége. Makacskodsz. „Jól érzem magam, mert a világ jó.” Tévedés! A világ jó, mivel jól érzem magam.

Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod.

El tudod képzelni, mekkora megkönnyebbülés, amikor soha többet senkire nem akarsz jó benyomást tenni?

Soha nem vagy annyira eltelve önmagaddal, mint akkor, amikor fájdalmad van. Soha nem vagy annyira önközpontú, mint amikor depressziós vagy. Soha nem vagy annyira kész feledni önmagadat, mint akkor, ha boldog vagy.

Nem vagyok gyönyörű attól, hogy mindenki annak mond. Valójában nem vagyok sem gyönyörű, sem rút. Az effajta dolgok megjönnek és elmennek. Holnap egyik pillanatról a másikra rút szörny lehet belőlem, de az még mindig az „én”.

A kellemes élmények élvezetessé teszik az életet. A fájdalmas élmények vezetnek fejlődéshez, éréshez. A kellemes élmények élvezetessé teszik az életet, de önmagukban nem vezetnek fejlődéshez. Amelyek éréshez vezetnek, azok a fájdalmas élmények. A szenvedés olyan területre mutat benned, amelyen még nem vagy érett, ahol még fejlődnöd kell, átalakulnod és változnod. Ha tudnád, hogy használd ezt a szenvedést, nagyot fejlődnél.

Ne nyomd el a vágyat, mert akkor élettelenné válnál. Energia nélkül maradnál és az szörnyű lenne. A vágy, a szó egészséges értelmében energia. Ne fojtsd el a vágyad, hanem értsd meg. Ne törekedj annyira a vágy betöltésére, mint amennyire a vágy megértésére. És ne ítéld el egyszerűen a vágyad tárgyait, értsd meg, lásd azokat valós fényükben. Azt keresd bennük, amit valójában érnek. Ha egyszerűen elfojtod a vágyaidat és kísérletet teszel vágyad tárgyának elítélésére, akkor valószínűleg kötődsz ahhoz. Míg ha szemügyre veszed és azt keresed benne, amit valójában ér, ha megérted, hogyan készíted elő a talajt a nyomorúság és a csalódás és a depresszió számára, akkor a vágyad azzá alakul majd át, amit úgy neveznek: előszeretet, preferálás. Amikor úgy jársz az életben, hogy preferálsz ugyan egyes dolgokat, de nem hagyod, hogy a boldogságod azok bármelyikétől függjön, akkor nem szunnyadsz többé.

A boldogság a csalódástól mentesség állapota, melyben a dolgokat nem aszerint látod, hogy te milyen vagy, hanem ahogy azok vannak, amennyiben egy emberi lény számára ez egyáltalán lehetséges. Felszámolni az illúziókat, látni a dolgokat, látni a realitást. Valahányszor boldogtalan vagy, valamit hozzátettél a valósághoz. Ez a hozzátett rész, ami boldogtalanná tesz.

Nem változol, ha csupán a külső világodat változtatod meg. Ha szerzel magadnak egy új állást, vagy egy új házastársat, vagy egy új otthont, te ettől nem változol. Olyan ez, mint azt képzelni, hogy azáltal változtatod a kézírásod, hogy lecseréled a tollad.

Emlékszem, hogy amikor anyám rákos lett, a nővérem ezt mondta nekem: „Tony, miért engedte Isten mindezt megtörténni a mamával?” Azt feleltem: „A múlt évben egy millió ember halt éhen Kínában aszály miatt, és nem kérdeztél semmit.”

Az Istenre vonatkozó emberi tudás végső határa: tudni, hogy nem ismerjük. A mi nagy tragédiánk az, hogy túl sokat tudunk. Azt hisszük, hogy tudjuk, ez a mi tragédiánk.

Fiatal korunkban boldogtalanságra programoztak bennünket. Arra tanítottak, hogy a boldogság érdekében pénzre, sikerre, egy gyönyörű vagy jóképű partnerre van szükséged az életben, jó állásra, barátokra – válaszd amelyiket akarod. Ha nem szerzed meg ezeket a dolgokat, nem leszel boldog, ezt mondták nekünk. Nos, ez az, amit kötődésnek nevezek. A kötődés olyan hiedelem, amely szerint valami nélkül nem leszel boldog. Ha egyszer ez meggyőződéseddé válik – ha bekerül a tudatallatidba, ha léted mélyen gyökerezik az effajta gondolkodásban – akkor véged van. „Hogyan lehetnék boldog, ha nem lennék jó egészségben?” kérdezed. De mondok neked valamit. Találkoztam rákban haldokló emberekkel, akik boldogok voltak. Hogyan lehettek boldogok, ha tudták, hogy meg fognak halni? Nos, azok voltak. „Hogyan lehetnék boldog, ha nem lenne pénzem?” Az egyik ember egy millió dollárt tart a bankban és nem érzi magát biztonságban, a másik embernek egy vasa sincs, de cseppet sem érzi fenyegetve magát. Másképp programozták ennyi az egész. Azt kell megértened, hogy programozott vagy, téves hiedelemben élsz.
Mit tesznek az emberek egész életükben? Örökösen harcolnak, küzdenek, küzdenek, küzdenek. Ezt nevezik túlélésnek. Amikor az átlag amerikai azt mondja, hogy megkeresi a mindennapi megélhetésre valót, akkor valójában nem a mindennapit keresi, sokkal többje van, mint amennyit az élethez bírnia kell. Az élethez nincs szükség erre a temérdek gépkocsira, nem kell televizió, nincs szükség szépítőszerekre. De próbáld meggyőzni erről az átlag amerikait. Agymosást kaptak, programozottak. Dolgoznak és vágyódnak, hogy megszerezhessék a kívánt tárgyat, amely boldoggá teszi őket. S, ha már megszerezték, azért sóvárognak, hogy megtarthassák.

Nem a kinti hideg az, ami számít, hanem a hőmérő. Nem a valóság az, ami számít, hanem az, amit arról önmagadnak mondasz.

Minél szívósabban próbálsz megváltozni, a dolog annál rosszabbá válhat. Jelenti-e ez azt, hogy bizonyos mértékű passzivitás helyénvaló? Igen, minél inkább ellenállsz valaminek, annál nagyobb erőt adsz neki.