mint patikus a gyógyírt az éj méricskéli a tűnő álmot
parányit, hogy meg ne ártson
és majd ha a hajnal jön –
a józanító reggel minden bajával, örömével
– nyelvem alatt édes-keserűn,
sejtelmes ködbe takarva, mint messze tűnő emlék,
ismeretlen arcod, ízed még velem marad…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése