Kis herceg

-- Semmi sem tökéletes -- sóhajtott a róka. De aztán visszatért a
gondolatára: -- Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom,
az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és
egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetôsen unatkozom.
De ha megszelídítesz, megfényesednék tôle az életem. Lépések neszét
hallanám, amely az összes többi lépés neszétôl különböznék. A többi
lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami
muzsika, elôcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a
búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem.
Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez?
De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerû
lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a
búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
-- Légy szíves, szelídíts meg! -- mondta.
...
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

-- Ó! -- mondta a róka. -- Sírnom kell majd.
-- Te vagy a hibás -- mondta a kis herceg. -- Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erôsködtél, hogy szelídítselek meg.
-- Igaz, igaz -- mondta a róka.
-- Mégis sírni fogsz! -- mondta a kis herceg.
-- Igaz, igaz -- mondta a róka.
-- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
-- De nyertem -- mondta a róka. -- A búza színe miatt.