Először a szem, aztán a kezem
csókolt, aztán minden érzékemen
elömlöttél, hullám hullám körűl,
aztán gyönyör és táj összevegyűlt,
és táj és ember: egymás partjain
ringtunk, hevertünk, s mi voltunk a szín
a nyári réten, a pipacs, s a nap,
s láttuk, a lepkék bennünk párzanak,
s felhő voltunk s kék-arany végtelen,
és már nem tudtam, hogy mi van velem:
a mondhatatlan zsúfolta a szám,
de összevissza dadogtam csupán,
hogy édes, és hogy iszonyú zene,
és szárnyak, és isten árama, te,
aztán kiégtek a tudott szavak:
villámok kettős deltája szakadt
lelkünkbe, és elmerített a fény,
érzékeink káprázó tengerén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése