De most az öröm

Nem kerestelek. Még csak azt sem mondhatom, 
hogy vártalak volna. Hiszen magatehetetlen 
voltam akkoriban, rozsdás és nehéz, akár egy 
hordó. Mégis rád találtam. Egyszerű sétának 
indult, de nevezhetném könnyed levegőzésnek, 
gondtalan bámészkodásnak is akár. És volt 
benne mégis valami titokzatos. Valami
eleven, sűrű és nehezen megmagyarázható.

 
Mire az utca végére értem, már meg is történt. 
Elszédültem. Elfogytak vigyázva őrizgetett 
jelzőim, amikkel leírhatnám most neked, 
milyen tél is volt az akkori. Le kellett ülnöm. 
Elaludtam. Arcokat láttam, és végtagokat, 
összegabalyodva. Tudtam, a tél véget ért, és 
mégis el kell majd veszítselek. De most az öröm. 
Mert visszajöttél hát. Pedig nem is kerestelek.