Megyek feléd

Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna, 
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt, 
holdad vagyok, mely vonzásod körében 
járja végtelen útjait. 

feléd fordítom arcomat, mert tőled 
hullhat csak rám a fény és a meleg, 
s olykor, mikor közeledbe érek, 
már azt hiszem: most...most elértelek! 

Kinyúl felém napszemed fénysugára, 
megérint, mint egy csók a téren át, 
s e fény visszfénye tükröződik rajtam, 
mikor átúszom a nagy éj tavát. 

Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem, 
lehullanék, ha Te nem vonzanál, 
úgy tartasz engem óriás erőddel, 
úgy húzol, mint egy mágikus fonál. 

S mikor egy világrobbanás hatalma 
égen és földön mindent szétlövellt, 
akkor zuhantunk egymás közelébe, 
karod elkapott és védőn átölelt, 

egy pillanatra, aztán elszakadtunk 
pályánk sínére parancsolt a rend, 
a csillagok fészkükre visszaültek, 
s a hold újra a nap körül kereng. 

Megyek feléd, de soha el nem érlek, 
bolygok körülötted, s önmagam körül, 
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes, 
s örök vonzásod szárnyain röpül