Az tartja bennem az erőt:
egyszer majd úgyis visszanézel.
Pontosan akkor, amikor
már nem törődöm az egésszel.
Így ébredek, így alszom el, ilyen bután.
Hozzászokom a gyávasághoz: elhiszem,
hogy semmivel sem áltatom magam,
csak bámulok utánad,
ahogyan feloldódsz a délutáni fényben.
Mint bárki más. Egészen szép vagy.
Nem fogadlak el,
és minden mozdulatod értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése