Ez már a ritkulás. Ereszkedő hanglejtéssel
fejezzük be mondatainkat, és könyökölve
hallgatjuk egymást, mint a mesemondók.
Erre vágytam volna? Nézni, ahogy a rézfillérek
helyén ázik az utca, s a félelem lassan hitbe
vált át? Séta közben jósolni neked tócsákból,
mosolyból, éjjel pedig, sötét szobákban
bolyongva a szavamat adni, hogy mostantól
csak suttogok rólad, ha a madarak hírül hozzák,
merre jártál? Felelőtlen ígéreteket tenni arról,
hogy titkaimat, akár rossz szokásaimat, egy
napon majd hagyom elkóborolni a kedvedért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése