Akkor sem vagyok egyedül
ha elmész pár napra
mindig az jár az eszemben,
hogy nem vagy itt
s mint egy hivatlan vendég
formát öltött hiányod
költözik be hozzám
és nem hagy békén megnyugodni
pedig e kurta árvaság csak annyi
együttlétünkhöz képest
mintha boltba szaladtál volna
én meg délben itthon
fölmelegítem főztödet szorongva
hátha özvegyi ebédem fogyasztom
kihűlőben, s akár az élet vége
kifárad lassan ételeid íze számban
s már nemcsak Téged nélkülözlek
az egész lakást, a házat, a várost
ahogy az egyetemes kényszerképzet
kibírhatatlan alakít magához pár napra
közben az jár az eszemben
mivé lennék, ha nem szeretnél engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése