Nagyon szerettem ezt a nőt

K. P. Kavafisz emlékének


Ezt a nőt, első szerelmi kudarcom
hősnőjét (barátom feleségét)
nagyon szerettem. Amióta csókolóztunk
az élére-perdült-gyufásdoboz szobában,
s ő elsiklott előlem, könnyedén, mintha úszva,
mint mikor először láttam és belészerettem
tizenhétévesen az uszodában
(Mióta nem járunk sem én sem a barátom
abba az uszodába, hol hasbarúgtunk víz alatt
éltes jellemszínészeket a rossz alakításért,
s büntetésből vízfecskendéssel
kínoztunk némely önhitt tenoristát) –
Tíz év hagyta rajtunk azóta,
ne részletezzük, mit. Nem öltözöl jól.
Azóta jobban figyelek erre is, látod. Vagy csak azért
tűnik fel, mert tudom, hogy értesz hozzá?
– Amióta csókolóztunk
az élére-perdült-gyufásdoboz szobában –
néha nem tudom, szeretlek-e még.

Ennek épp két éve: nagyon sok, ami közbejött
így és úgy. Talán túl sok. Tudunk s tudok-e még
komoly szemmel ama kínokra visszanézni?

Nagyon szerettem ezt a nőt, barátom feleségét.
S olcsó presszókban és albérleti szobám
rekaméjának cinikus rugóin, néhány angolszász könyv,
négy elkoszlott fal, egy muzeális írógép s
13 éves kori fölényes fotóarca
társaságában unatkoztam 1967-ben és 68-ban.