Naponta rájönni, hogy nem vagy, és
hogy ami van is, veled tűnt, s naponta
visszavágyni a mindenbe, a voltba,
a már-semmibe, s tudni, mily kevés
volt az a minden, s hogy csak kérkedés
eget és földet elvetni miatta,
mintha agyamat vakság verte volna:
jaj, naponta nehezebb a nehéz!