Nem fog mozdulni soha

Igyekszem alig gondolni rád,
olyanok ezek a napok,
mint egy vers első sorai,
amiket talán kedvem szerint
kihúzhatok. Hiányzom neked,
elképzelhetetlen, elképzelhető.
Minek a kertem legszebb szobrába
beleszeretni, nem fog mozdulni soha,
marad ebben a kifordult tartásban,
könyörgő tekintettel, mintha folyton
zavarban, tépelődve fordul félig el
tőlem a kő, fordul félig felém,
nézhetem évezredekig, hiába
hagyom ott, márvány kavics
a szívemben.
Hiányzom neked? Néhány napig feléd
jártam a kertben, gyaloglásaim, időm
így igazítottam, a kocsmában
igyekeztelek komolyan venni,
körülöttünk mindig turistacsoport,
kis darabokat törtek belőled, rád-
véstek obszcén rajzokat, monogramokat,
mittudomén. Mesélhetnék, próbáltam
is mesélni, hány szobrot törtem össze
és mennyi más lopott kavics nyomja a zsebem,
vagy hogy nem akarlak hazavinni, nem is
a fölöslegességtől félek már, hanem hogy
nagy nehezen csak a többi kődarab közé
helyezlek el, megint úgy ébredek, kerti
törpék csak a szerelem, kopott festék rajtuk
minden szavam, elvadult udvarban hevernek
a többi limlom között.

(http://eloszezon.freeblog.hu/)