Zsidó vagy? (r)

Mondták, hogy hazajön Perzsiából. A legjobb nő, te nem ismered, mert te később jöttél ebbe az osztályba, akkor már elmentek, kiküldetés, ki lettek küldve, aztán pedig vissza lettek híva, ezért jön. Megjön majd a perzsa nő, ezek itt kis pisisek, az meg egy nő, majd figyeld meg.

Egy nő fog megjönni Perzsiából.

És pontosan tudom már, hogy van ez.

Ha igazi nő jön meg Perzsiából, a lányok két percen belül le fogják kurvázni, és kiközösítik, egyszer már láttam ezt, nagyjából azért jöttem ide, azért jelentkeztem át, matek tagozatra. A Könyves Tóth Zsuzsa miatt. Volt valami rajgyűlés, minden tréfát nagyon messzire félretéve az volt a témája, hogy feljár hozzánk a Könyves Tóth Zsuzsa tanulni, fel kellett állnunk, tényleg, ők ültek, a pajtások vagy kik, és lentről, ülve különféle elképzeléseket tártak a rajvezető pajtás elé a kialakult helyzet veszélyességéről, a Könyves Tóth gyakorlatilag kurva lett, bár nem használták ezt a szót, én pedig antiszociális, ezt viszont használták. Kapóra jött a matekóra, unatkoztam, és unalomból fölismertem, hogy a négyzet speciális rombusz, szerencsémre éppen bemutató tanítás volt, annyira meg kellett dicsérniük, hogy végül a retorika szóba hozta a matek tagozatot a szomszéd iskolában.

Így kerültem a perzsa nő közelébe.

Megjött a perzsa nő, hosszú haja a fenekéig ért, egy nő feneke volt, ahová ért, ráadásul, nem pedig egy nyolcadikos lányé, hullámzik, ahogy a perzsa nő jár, ahogy csak a perzsa nők tudnak sétálni, lassabban mozog, lustábban, mint a magyarok, lustán, mint egy nagyvad, és két centiméteres a szempillája, hatalmas, zöld szemeket árnyékol vele, hihetetlen módon tudja használni a szempilláit, mint egy legyezőt, még az iskolaköpenye is más, nem is köpeny, hanem egy cipzáras miniruha, és nem iskolakék, naná, hanem világos, úgy vesz alá valamit, mintha alá se venné, harisnya, igazi női cipők.

Eleve kívül áll mindenen, tehát pont ott, ahol én, nem is áll, hanem jár, sétál, azon a terepen jár hullámozva, ahol én csak ácsorgok, még jó, hogy beleszeretek.

De letagadom, mert nyilván észre sem vesz.

Mégis észrevesz, mert a legtöbben nem állnak szóba vele, a lányok azért nem, mert gyűlölik, a fiúk meg nem azért nem, mert félnek tőle, csak én nem félek, én valamiért nem, beszél, azért hozzám, mert én vagyok, akihez lehet, mert én vagyok, aki megérti, hogy miért nem jön egy bizonyos héten uszodába, aki nem tesz föl gyerekes kérdéseket, aki kíváncsi, hogy kicsoda, hogy milyen volt az élete Perzsiában, ahol titok a szerelem, nyilvánosan nem lehet lányhoz érni, miközben a férfiak kézen fogva járnak, az idősebb pasik a fiúszeretőiket kézen fogva vezethetik, de a lányokkal való szerelem a legteljesebb titokban zajlik, mintegy a fátyol mögött, ő is fátyol mögé akar bújni, behúzni a függönyt, ezt a magyar világot itt kint nem tartani meg, a szégyen nagyon fontos a perzsák számára, az előkelő szállodák medencéinek hibátlan kék vizébe beletesznek valami adalékot, ha belepisilsz, mert ezt szoktad meg a Sportuszodában, hát azonnal sűrű, sötét, kék felhő vesz körül, mintha tintahal volnál, és mindenki rajtad fog röhögni, a nő titok, a férfiak külön kávéházakba járnak, annyira titkolják a nőket, tilos a nyugati zene, legalábbis a perzsáknak, neki persze nem, neki lemezei voltak, haza is hozott néhányat, mesél, a hangja önmagában megérné a Teremtést, Évának pontosan ilyen hangja lehetett, ezzel a hanggal, ezen a hangon kezdte forszírozni az almaevést, a legjobb hallgatni, felmegyek hozzá, beszél, bezárkózunk a szobájába, meséli Perzsiát, az életét, amit otthagyott, egy ezerszer izgalmasabb élet, mit izgalmasabb, ez nem élet, az meg élet, az igazi, kék vizű medencékkel és forró délutánokkal, angol könyvekkel és amerikai lemezekkel, fölteszi Cat Stevenst és a Deep Purple-től a Machine Headet, egy igazi Lenco lemezjátszóra, Budapesten, a Sziget utcában, ezerkilencszázhetvenben.

A lemezeibe kapaszkodik, és belém.

Azt akarja, hogy beleszeressek, de nem hiszem el neki.

Elmeséli, hogyan veszítette el a szüzességét.

Azt akarja, hogy mentsem meg, hitessem el vele, hogy nem jött haza, hogy nem haza jött, hanem egy álomba, hogy be lehet zárkózni, hat négyzetméter, lakjunk náluk, az iskola a szemben lévő sarok, elég lesz későn fölkelni, istenem, bejárunk, ha annyira akarják, aztán menjünk föl, nevezzük ki azt a szobát Perzsiának, főz valamit, kinyitunk egy bort, bebújunk az ágyba, mesél, mint a Seherezádé, aztán szeressük egymást hajnalig. Ezeket mondta, persze nem szavakkal mondta, hanem a testével, azzal, ahogy hátradőlt az ágyon, ezt mondta a teste, az enyém meg értette, a testem értette, de a lelkem nem, az nem akarta megérteni, kicsi volt hozzá, kishitű, kishitű, megbocsáthatatlan lélek, isten bocsássa meg.

Volt egy riadólánc, éjfélkor csengettek, az anyám és az apám nem akart hinni az álmos szemének, egy lelkes osztálytársam állt az ajtóban, riadólánc, és azonnal föl kell ébresztenünk még valakit. Annyira meglepődtek a szüleim, hogy elengedtek vele, szó nélkül. Az iskola előtt volt a gyülekező. Az egész osztály ott volt, de senki sem tudta, hogy miért. Egy darabig vártunk, aztán megértettük, hogy vicc, egészen tökéletes vicc, és ha már így alakult, néhányan nem mentünk azonnal haza, hanem kimentünk a Szent István parkba. Világított valami lámpa. Sárga fény, beszélgetünk, körben állunk, elfáradok, előredőlök, a két térdemre támaszkodom. Eszembe jut, mi volna, ha, nem tudván engedni a tarkóm csábításának, hirtelen hozzám érne a perzsa nő, a tarkómra tenné a kezét.

Azonnal megteszi.

És még ezt sem hiszi el a lélek.

Ez sem elég neki, ha az enyém.

Nem hiszi el, hogy szeretni lehet, hogy bele lehet szeretni, föl lehet adni a fenntartásokat, vagy nem, az barátság volna, itt eleve nincsenek fenntartások, a perzsa nőnek nem voltak fenntartásai, mert hazatalált, pedig kiűzték a perzsa paradicsomból, visszatoloncolták, és hozzád talált haza, de te nem hitted el neki.

Nem hittél a testnek.

A kénköves pokol tüzén fogsz elégni.

Hagytad elhízni, megkeseredni, hagytad, hogy levágassa a haját, hagytad másoknak gyereket szülni, nem tetted azzá, ami pedig volt, aminek született, nem tetted királynővé, nem hagytad, hogy lustán, mint egy nagyvad, uralkodjon az egész Földön.

Évekig alig beszéltünk, pedig az általánosból ugyanabba a gimnáziumba mentünk. Néha egy mozi. Legyünk barátok. Nyáron dolgozik, megvárom a munkahelye előtt, sétálunk. Más fiúkkal jár. A születésnapi buliján csókol meg, tizennyolc évesen.

Az első csók az életemben.

Volt az a hat krémes, még délután négykor, azt nyilván nem kellett volna, aztán az utcán a sörök, fél üveg vodka meg valami édes bor meg a koktél, a csajok a buliban esküdtek rá, kakaó, fahéj és lengyel vodka, nem hangzik túl bizalomgerjesztően, mindegy, lassan üt ki, lassan fekszem le a földre, lassan számolnak ki, a fejem egy ideig valami hűvös fehérnek támaszkodott, föltehetően vécékagyló, aztán valakik megitattak fél liter epével, de azt mondták rá, hogy kávé, ilyenkor jót tesz, miért, milyenkor van, előtte meg még mintha feküdtem volna vagy két órát a szőnyegen, két órácskát, az olyan sok?, csak pihenek picit, nem zavar az senkit, pihenek, a plafon egy pontját nézem, nem szabad megmozdulni, mert akkor oldalra billen a fejem, és kidől belőle minden a perzsára, mivel fogok utána gondolkodni.

Sokáig mostam hideg vízzel az arcomat.

Az erkélyen ülök, egy üres dobozon, hideg, csillagtalan az éjszaka, jólesik a hideg, lehunyom a szemem. Egy száj a számon. Puha, nedves és meleg. Nem vagyok magamnál. A nyelve, mint egy állatka, bebújik a számba. Honnan tudod, hogyan kell csinálni. Állj meg, pillanat. Nem néztem meg, ki volt. Nem jártam utána.

Nem engedtem a szerelemnek.

Pedig ismertem, szinte az elejétől fogva, épp talán csak valamivel később ismertem rá, azután, hogy megszűnt az Egy.