Meg sem történt

Erről mesélek, egy kerthelyiségben,
a leveleiket bontogató gesztenyefák alatt,
a hideg, áprilisi napsütésben, egy nőnek,
hogy majd megírom ezt a verset,
egy titkos találkozó végén, olyan átéléssel,
mintha nem lenne mindegy, ráadásul egy másikra,
egy másik versre gondolok épp, nem is erre.
Az arról szólna, amikor pár évvel ezelőtt egy másik nő
mellettem állva kapott egy SMSt egy másik férfitől,
én meg véletlenül odanéztem és elolvastam,
pedig mindig kínosan ügyeltem a diszkrécióra,
valószínűleg gyávaságból, Merre jársz? ennyi volt az egész,
és bár ez most már mindegy, az a nő akkor
otthagyott azért a másikért az éjszakai parton.
Én meg arra gondoltam, most nemrég, hogy erről kéne,
erről lehetne egy verset, ezt magyarázom,
a cigarettámat nézve, ebben a kerthelyiségben,
egy hivatalosan meg sem történt találkozás végén.
Mert észrevettem, hogy ez beépült, annyi minden történt
azóta, de ez beépült, mint egy varázsszót, időről időre
megírtam valakinek, aki számított, így, üzenetben,
hogy merrejársz?, mintha igen, az jönne utána,
hogy máris mindent hagyva indul. Persze nem, de nem baj,
a vers majd véget ér valahogy, ezt mondom, így magyarázok
a gesztenyefák alatt, titokban, a kihűlt cappucino-t kavargatva,
egy másikról, de tulajdonképpen erről a versről, mesélek
a nőnek, akinek már írhatnék bármit, nem jönne, ihatom
tovább éjszakánként literszám a vizet, hogy ne legyek éhes,
és magyarázhatok tovább valaki másnak valami másról,
de tulajdonképpen csakis erről, hogy ez a nő,
aki most még itt ül, többé nem néz rám,
pedig olyan szemei vannak, mint hófúvásban a nyílt pályán
veszteglő vonat leghátsó fülkéjében a testi szerelem,
mint egy kerthelyiség, ahol sose voltam, a fáira mégis
emlékszem valahogy.