Egy kavics

A romlandó és illékony valóság
sodrából olykor kiszűrsz valamit,
vizsgálgatod, elejted, dugdosod
fiók mélyére, memória-zsákba,
hátha megszólal és elmagyarázza
magát, és segít élni, hátha
kideríthető általa, miféle
kapcsolat van egy patakparti sétány,
sok fényes szarka és a napi hírek
között, ahogy átkarikázol köztük,
biztos-bizonytalanul, hogy mivégre,
egy poros utca, végül mi bír szóra?
egy furcsa nevetés, karja vesztett karóra,
egy kavics – ugyan mit mondhatna másnak?
tartod, hogy tartson, versbe foglalod,
hogy ne mossa el a tsunami, a másnap.