2008. július 2., szerda

XCII szonett

De csak tedd, ami kínok kínja, hagyj itt:
Míg élek, biztos birtokom maradsz;
Szerelmeddel életem is kialszik,
Hisz szerelmednek ez függvénye csak.
Így aztán nem ijeszt a legnagyobb rossz,
Hisz végez velem bármelyik kicsi.
Úgy látom, új helyzetem több mosolyt hoz,
Mint szeszélyed rabja, az eddigi:
Nem gyötörhetsz, ingatag tünemény,
Dacod ellen gyilkos gyógyírt találtam;
Ó, mily boldog jövő tárul elém:
Boldog teveled, boldog a halálban!
De mi oly szent-szép, hogy foltot ne félne?
Megcsalhatsz úgy is, hogy nem veszem észre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

“Arra kér­lek tiszta szí­vemből, hogy légy türe­lem­mel szí­ved rej­tel­mei iránt, és igye­kezz úgy sze­retni a kér­dé­se­ket, akár a lezá...