Nincs kedvem kelni, élni,
mezítláb a padlóra lépni,
szembeszállni gondokkal, bajjal:
a harapós kutyákkal,
kiket a nap végén leráztam,
savanyú spleennel, macskajajjal;
inkább a gyűrött ágyban,
takarók fogságában,
görcsösen csukott szemmel,
felejteni, hogy újra reggel;
várni a déli harangszóra,
hivatkozni depresszióra,
s mint gubancot a kócos hajból,
csak akkor, végre akkor
kifésülni magamból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése