"Hm. Annyi mindent nem tudsz. Olyan sokat nem tudsz ,vagy nem vagy hajlandó tudomásul venni a nőről. A nő rendszerint azt hiszi, szerelmes és menne. Változtatna. Engedné elrabolni magát. Ennek több oka van, természetesen. És nem ennyire profán. De tudomásul kell venni, hogy az édes izgalom miatt azt reméli, a széptevés, a csábítás már szerelemféle, bízik benne, hogy kacérsága már szenvedély, hogy ébredő nemi vágya már szerelem, mindeközben attól fél, ha visszautasít, kimarad valami fontosból, elmenekül az újrakezdés lehetősége elől, és megkérdezi ő is, mint ahogyan te is megkérdezed magad, minek utasítanád vissza, miért lépnél el a lehetőség elől? A nőnek soha nem elég jó. Mindig lehetne jobb. [..] fogalmad nincs az alapokról."
"Még ezt, búcsúzóul, Dél-Afrika előtt. Az Istvánka-szöveg miatt. Nem gondoltam, hogy ilyen kevésre tartottad. Ennyire nem volt vetélytárs, pedig tévedsz. Kedves, ügyes, igyekvő ezermester. Mosolygó. Ébresztő. Aki mindig kért, odabújt, reszketett értem. Maradhattam volna vele, csak hát én olyan szemétre vágytam, mint te, akit várunk, nem jön, várunk, nem jön, állunk az ablakban, nem jön, aki hajnalban, kocsma és nőszagúan, félrészegen, jókedvűen beállít valami apró ajándékkal, jövetben tört kazalnyi orgonával, nedves, fénylő bogarak futnak a paplanon, amikor ráteríti, szeretnénk veszekedni, sikítani legalább néhányat, de nem lehet, aki megérkezett vigyorog, lobog a haja, látszik, mögötte leng az egész izgalommal teli nap, az erő, hogy csak kinyújtja a kezét, megfogja, amit akar, birtokolja, amit akar, körbeveszi őt valami különleges, furcsa, édes öröm, hogy milyen jó érezni, ölelni, várni azt, aki soha nem lesz, nem lehet teljesen a miénk, semmi hatalmunk fölötte, csak a rettegő félelem, nehogy baj érje, nehogy más legyen, nehogy elmaradjon, érkezzen így, érkezzen, ahogy akar. Te nem tudod ezt. Akkor, huszonkét évesen azt hittem, jogom van rá, megkönyörögtesselek. Hogy könyörögj. De nem könyörögtél. Én is azt hittem, vége a világnak. Elveszítettelek örökre. (De jó lett volna pedig örökre elveszíteni, mennyi kellemetlenségtől megszabadulhattam volna. )
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
“Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezá...
-
Hát nem szólhatok szép szemeidről? Annyiszor csodált tekintetedet elfordítanád e költemény tükrétől? Ó, nézz belé! Ez pillantásod – hű lemez...
-
Ha kisfiúnak buzog túl a nedve, mely testdúló szeretkezésre vár, "a kis kakas" mondják rá kedveskedve "no lám, miből lesz a...
-
... Nem lehet, tudod Nem szabad, tudod Üres a mennybolt, kifoszt a fény Ölni kell, tudod Ölelni kell, tudod Meghalni most valahol valakiért ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése