Fieberfrost

1.

Rég nem gondoltam ártó szellemekre,
kiváltképp erre nem. S itt van megint.
Te küldted - véletlen, és nem miattam.
Bejött ide, a hálóban kering,

azt súgja, nem vádoltál meg soha.
Nem kérted számon, mit miért csináltam.
Először gondolom, hibás vagyok.
Kínoz, hogy vársz. Kitartón és hiába.

Ne légy jó hozzám, úgysem éri meg.
Pazarlod csak erőd, kedved, s a vágyad.
Vagy úgy, mint én, ravasz lettél te is?
Már épp azzal büntetsz, hogy nem hibáztatsz?

Hogy rólam álmodsz? És akkor mi van?
Kísértet csak, ködkép, agyrém, csalás.
Hogy én is látom, pillanatnyi téboly.
Eltűnik majd, ugye? Egy villanás...


2.

Miért idézted ezt a régi képet?
A pixelek megszöktek s összeálltak:
e szörnyű nő simán bejött ide -
szemét meresztve nézi most az ágyat,

a gyűrött éjszakát, az altatókat -
engem, hunyorgó, fáradt félelemmel.
Közel hajol, gyöngéd, hideglelős:
"Úgyis tudtad, hogy megtörtének egyszer...

hogy eljövök, és elmondom, ki voltál.
Hogy kit tudtál szeretni, min nevettél.
Rövid hajú, könnyelmű lány. Megismersz?
Ha kell, sokszor jövök. Nehogy felejtsél."

Miért idézted ezt a régi képet?
Én megváltoztam, és direkt. Miatta.
Közöm sincs hozzá, meg sem ismerem.
Hosszú hajam lehunyt szemem takarja.