2009. október 25., vasárnap

(Albert Schweitzer)

Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt.
dátum:
Címkék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

“Arra kér­lek tiszta szí­vemből, hogy légy türe­lem­mel szí­ved rej­tel­mei iránt, és igye­kezz úgy sze­retni a kér­dé­se­ket, akár a lezá...

  • A szerelmi költészet nehézségeiről
    Hát nem szólhatok szép szemeidről? Annyiszor csodált tekintetedet elfordítanád e költemény tükrétől? Ó, nézz belé! Ez pillantásod – hű lemez...
  • Ballada a kettős erkölcsről
    Ha kisfiúnak buzog túl a nedve, mely testdúló szeretkezésre vár, "a kis kakas" mondják rá kedveskedve ­ "no lám, miből lesz a...
  • Kimnowak : Szép csendesen
    ... Nem lehet, tudod Nem szabad, tudod Üres a mennybolt, kifoszt a fény Ölni kell, tudod Ölelni kell, tudod Meghalni most valahol valakiért ...