2010. május 14., péntek

Angyal a metró másik kocsijában

Ha tudnám, hogy láttál, most odanéznék.
Még igyekszem bámulni másfelé.
Pedig te vagy. Tarkódon ül a kétség.
Hátad sovány, mint a felnőtteké.

A másik kocsiban állsz, félig oldalt.
Hajad most is rövid, nyitva a szád.
A dolgaink közös táskában voltak.
Rettegek tőled. Munkahely, család.

Az ajtókon is kezdesz tükröződni.
Régen vettél körül ilyen közel.
Túlnőttelek, hadd ne kelljen legyőzni.
Barátság, az se kell. Hadd tűnjek el.

Nem értettél, csak tartottál szelíden,
kezedre estem, mint egy falevél.
Mindent tudtál, csak nem tudtad, hogy minden.
Mint kutyakölyköt fölemelhetnél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

“Arra kér­lek tiszta szí­vemből, hogy légy türe­lem­mel szí­ved rej­tel­mei iránt, és igye­kezz úgy sze­retni a kér­dé­se­ket, akár a lezá...