Ha tudnám, hogy láttál, most odanéznék.
Még igyekszem bámulni másfelé.
Pedig te vagy. Tarkódon ül a kétség.
Hátad sovány, mint a felnőtteké.
A másik kocsiban állsz, félig oldalt.
Hajad most is rövid, nyitva a szád.
A dolgaink közös táskában voltak.
Rettegek tőled. Munkahely, család.
Az ajtókon is kezdesz tükröződni.
Régen vettél körül ilyen közel.
Túlnőttelek, hadd ne kelljen legyőzni.
Barátság, az se kell. Hadd tűnjek el.
Nem értettél, csak tartottál szelíden,
kezedre estem, mint egy falevél.
Mindent tudtál, csak nem tudtad, hogy minden.
Mint kutyakölyköt fölemelhetnél.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
“Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezá...
-
Hát nem szólhatok szép szemeidről? Annyiszor csodált tekintetedet elfordítanád e költemény tükrétől? Ó, nézz belé! Ez pillantásod – hű lemez...
-
Ha kisfiúnak buzog túl a nedve, mely testdúló szeretkezésre vár, "a kis kakas" mondják rá kedveskedve "no lám, miből lesz a...
-
... Nem lehet, tudod Nem szabad, tudod Üres a mennybolt, kifoszt a fény Ölni kell, tudod Ölelni kell, tudod Meghalni most valahol valakiért ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése