Golgota

Nem tud, nem szabadul,
fáj csillapíthatatlanul,
ég szűnhetetlenül,
nem alszik el, nem csendesül,
nincs más, nincs kívüled,
felrajzol az önkívület,
szótlan, sötét szemek,
ti szóbaönthetetlenek,
tudom, többé soha
ajkad elvérző mosolya,
fáj szűnhetetlenül,
vergődik, forr a szív belül,
jól tudom, nem lehet,
boldogtalan, sötét szemek,
nem bír, nem szabadul,
dörömböl irgalmatlanul,
nem szabad szólnia,
felhoz az eufória,
s ha szólna is, kinek?
jégszürke, elhalkult szívek,
és tudom, nem szabad,
ne tagadd meg irgalmadat,
nézd, még megmenthető
egy percnyi csönd, egy hegytető,
bodza, galagonya,
út, mely nem vezet sehova,
partliget messzire,
menny, mely nem borul senkire,
és talán megmarad
két verssor közt a pillanat,
ahogy néztük setét
árnyékok építészetét,
mosolytalan szemek,
ti felderíthetetlenek,
s a buján sarjadó
holdas rét is megtartható,
nem szabad, ne tagadd,
éreztem hűvös ajkadat,
bodza, galagonya,
várt már a töviskorona,
de tilos, nem lehet,
őrzöm mégis szerelmedet,
te, vércsemart galamb,
s láttuk az éj medrét alant,
mint sző a holdvilág
gigászi geometriát,
a domb kőkoponya,
az a domb volt a Golgota,
s messze a körvidék,
ne akard összetörni még,
bodza, galagonya,
megindultunk valahova,
hol lesz a partorom?
s te ott lépkedsz még jobbomon,
múlhatnak századok,
szemed halálon átragyog
időtlenül velem
haladsz égi ösvényeken,
irgalmazz, nem csitul,
ég csillapíthatatlanul,
fáj szünhetetlenül,
vergődik, forr a szív belül.