Úgy képzeltem, hogy könnyű lesz.
Csak annyit mondok majd, hogy
ez az évszak is véget ért, ahogyan
elfogyott a fény, elfogytak a falak.
Azt reméltem, hogy könnyű lesz.
Kisétálok majd, mint egy boltból,
és akkor meglátom, hogy akik
eddig az erkélyen álltak, eltűntek.
Azt hittem, hogy olyan lesz, mint
átszaladni az úttesten, megállni
a hídon. Semmi jelentőségteljes.
Csak az előre betanult mozdulatok.
Nyugalom. Ahogy leveted a cipőd,
lecsatolod a karórád. Azt hittem,
hogy erre gondolok majd, ha esne,
amikor indulni kell. Vagy a csendre.
A legnehezebb csendre, mintha
mindenki egyszerre aludt volna el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése