Rég nem írok naplót, már untam, undorodtam
átkozódni és könyörögni minden nap,
nem tudom hogy kezdeni,
vagy bedobozolni szépen, formába,
hogy írok majd rímeket,
abból csak azt nézheted ki,
már skizoid vagyok,
sosem egyedül, semmi dolgomban,
meg kell beszélnem itt belül mindent,
ringatnom magam,
feltenni buszra, villamosra, indítani
esőben tovább, kapucnit, sapkát igazítani,
átöltöztetni, rávenni, eladni, megszerettetni
gyerek vagyok, megaláznak, kamasz vagyok, megaláznak,
tanulok, megaláznak, tanítok, megaláznak,
képtelen helyeken létezek, dolgozok, megaláznak,
ki-be lélegezni sem tudok már enélkül,
a költő kizsákmányolja élményeit, mondta
Nietzshce, akinek az utolsót kivéve, nem voltak élményei,
várom én is, melyik nap fognak addig
verni előttem az utcán ostorral egy lovat,
hogy lehulljon rólam is az öntudat
végre zokogni kezdjek,
maradjon egyedül, ami vagyok,
pusztuljanak el a csillagok
rám tehénkedett jellemem, sorsom
többé egy kurva metafora se fojtson
vagy élesszen szerelmet, legyek olyan legyőzött
és fáradt, mint most, csak egy ló kell,
lovat, országomat egy lóért,
látod, még most is királynak gondolom
magamat, az istenek állítólag előbb
a józan eszét veszik el annak, akit
pusztulásra szánnak, én nem
emlékszem, hogy volt.
(előszezonon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése