semmi vágyam semmi kincsem
még az őszinteség sincsen
mégis sötét fenyőfáknak
akik erdőkbe tömörülve ünneplik a békét
elpanaszolom hogy sajnállak
és még ez is csak önző részvét
nem az fáj hogy elvesztettelek
a szelíd fenyők fájnak
széttett karokkal ahogy zenére táncra várnak
mégis: téged kereslek és látlak
bennük csak hogy magamban már ne
míg ebben a lassú áprilisban
kordul a föld és megdobban
az űrbe emelkedtünk nem a sötét szállt le
ami fáj tényleg fáj-e és bármiért is: kár-e?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése