Mióta próbálom már, hogy nem próbálom
tovább, mégis most újra tisztán látom,
hogy mint a mókus a mókuskereket,
egyfolytában ugyanazt a szerepet
hajtogatom, mit már a múlt évadban,
magyarázkodva bár, de visszaadtam.
S most akarattal, félig akaratlan
hagyom, hogy égjen bennem, mint a katlan,
s egy semmiből csiholt érzelem ágyán
játszom megint Szent Johannát a máglyán,
s még jól is érzem magam a szerepben,
hogy gyötrődhetem, mint egy operettben
a hősnő, aki nem tud nem szeretni,
mert az túl könnyű volna. Hogy kegyelmi
kérvényem elfogadták, az csak álhír,
mindig a semmiért lehettem mártír.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése