El vagy veszve, azt írja Kosztolányi,
ha szeretsz már akár egy madarat;
olyasmi ez, amit könnyű belátni,
s nehéz hinni, hogy a Te igazad.
Hát lehet az igazság – egy madárnyi?
S előbb: a gyönyörű szemű, aztán: a vak?
Többé nincs “bármi”, s most fontos “akármi” -
miattuk kell megtartanod magad.
Kevés állandót ismersz. Szavadat se
írod pontosan a versed fölébe.
És kérnél ilyet, ha volna kitől,
kérnél, ahogy egy fa lassan kidől,
ha majd nem lesz a látó se, a vak se,
miképp lennél? Kéred: “Ne Legyek Én Se”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése