2011. május 31., kedd
Már csak azt kívánom,
ami jön még, a lassú elszakadást, a szörnyű befejezést, a teljes vereséget, a személyeset, a rám mértet, az enyémet, melyet mindig elhárítottam magamtól, azzal szeretnék szembenézni, egy ketrecben élni, mint egy fenevaddal, azt etetni, gondozni, megszelídíteni, attól tanulni, míg el nem jön az idő, mikor önként lemondok mindenről, amihez még ragaszkodom, és mint értéktelen kacatot a tűzbe dobom, mikor mint akit szél ütött, már nem teszem meg, amit még megteszek, mikor lemondok rólad is, és nem lesz többé se múlt, se jelen, se gyönyör, se kín, és te sem leszel, mert nem akarom, hogy légy, csak jövő lesz, szép és könyörtelen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
“Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezá...
-
Ha kisfiúnak buzog túl a nedve, mely testdúló szeretkezésre vár, "a kis kakas" mondják rá kedveskedve "no lám, miből lesz a...
-
Hát nem szólhatok szép szemeidről? Annyiszor csodált tekintetedet elfordítanád e költemény tükrétől? Ó, nézz belé! Ez pillantásod – hű lemez...
-
A tömzsi, totyogó tavalyi ludat cserbenhagyta csúful a józan öntudat. Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát, gyönyörű hattyúnak képzelte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése