:)

Siratjuk a bibliai paradicsomot, a felhőtlen boldogságot és gondtalanságot. Pedig ÉDEN nincs és soha nem létezett. Nem lehet a jót, a rendbenlevőt aktívan felismerni, legföljebb egy-egy pillanatra a kábult időben.
Csak elvesztett éden létezik. Visszavágyódunk a gondtalanságba (amely annak idején semleges ízű volt, csak telt, egyre csak telt), sóvárgunk a fájdalommentességre (amelyről, a legcsodálatosabb valamiről nem is tudtunk), a fiatalság jóízű mély álmaira, kábulataira. Csak ez az álmatlanság az, ami ráébreszt az elveszett (de eddig csak szendergő, semmi különöset nem jelentő) boldogságra.
Paradicsomi boldogság nincs. Csak a kiűzetés utáni tragikus felismerés létezik, és a kilátástalan visszavágyás.
...
Mentő körülmény persze számos akad.
Magyarázhatjuk, miért passzoltuk el ezt meg azt. Kifogásokat lobogtathatunk, helyzetekre hivatkozhatunk, okokat sorolhatunk, ügyesen zsonglőrködhetünk közbejött akadályokkal, hátráltatással, bajjal, fogfájással.
...csak épp a mentegetőzés visszafelé semmit se könnyít a mai csalódottságon. Magyaráz más számára, értelmez, félig elfogadható sakkjátszma része lehet. Csak épp a teherből, amely ránk nehezedik, egy jottányit sem vesz le.
Mentő körülményeink ellenünk fordulnak, még élesebb fénybe hozzák mulasztásainkat, elsikkasztott lehetőségeinket. Rádöbbentenek hazugul elpocsékolt időnkre, önáltatásunkra, őszintétlenségünkre magunkkal szemben.
A mentő körülmény ránkzuhan és összezúz.